Célunk, hogy Önnek megfelelő megoldást kínáljunk a hatékonyabb mérleg és eredménykimutatás, illetve a teljes beszámoló elkészítésére vonatkozóan.
Nem kell mást tennie, mint elküldeni részünkre a cég főkönyvi kivonatát, melynek sorait, felépítését tetszőlegesen alakíthatja ki.
Ezután mi elkészítjük a mérleget és az eredménykimutatást, szükség esetén a beszámoló többi részét is, mint például a kiegészítő mellékletet, üzleti jelentést, cash flow kimutatást.
Ezen kívül elkészítjük adóbevallásait, többek között a társasági adóbevallást. További információt erre vonatkozóan a beszámoló menüpontban talál.
Szabályzatok elkészítése
Mi elkészítjük Önnek a cég kötelező szabályzatait az Ön igényei szerint
A cég rögzített alapadatai alapján a kötelező elemekkel együtt egyszerűen és az adott cégre szabottan
elkészítjük a számviteli szabályzatokat (pl. önköltségszámítási-, pénzkezelési szabályzat,
számviteli politika stb.), amelyeket vagy kötelező, vagy ajánlott elkészíteni a cégeknek.
Segítségünkkel sok fáradságot és időt takaríthat meg! A szabályzatok elkészítse során
jellemzően a cég pénzügyi-számviteli folyamatai is átgondolásra kerülnek és amennyiben lehetséges, az üzletviteli folyamatokat optimalizálni lehet.
Ezen kívül a cég működése szabályozottabb lesz és nem jelent kockázatot egy esetleges jövőbeni ellenőrzés.
szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése

szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítéseszja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése