Személyi jövedelemadó bevallás elkészítése 

Vállaljuk magánszemélyek 2010. évi személyi jövedelemadó bevallásának elkészítését, rövid határidővel.

Szolgáltatásunk olyan magánszemélyek bevallásának kitöltésében tud segítséget nyújtani, akik jellemző módon a munkáltatótól szereztek 2010. évben bevételt.

Amennyiben az adott magánszemély 2010. december 31.-én munkaviszonyban van, úgy a munkáltatójától egy 10M30-as jelű igazolást kellett kapnia, ha pedig nem áll fenn a munkaviszony, akkor pedig a munkaviszony megszűnésekor egy "Adatlap 2010" elnevezésű nyomtatványt kellett kapnia.

Az ilyen jellegű igazolásokat a munkáltatónak 2010. január 31-ig ki kellett adnia.

Önnek nincs más dolga, mint az igazolások másolatát eljuttatni hozzánk és már küldjük is a kért formában a kész bevallást. Az igazolásai másolatait postán, faxon vagy e-mailben is eljuttathatja hozzánk.

Minél hamarabb megkeres bennünket, annál gyorsabban hozzájuthat adó-viszaigényléséhez!

A szolgáltatás formái:

  1. Papíralapú változat: gépi 1053-as APEH nyomtatványt postázunk két példányban. Ezt Önnek már csak alá kell írnia a megadott helyeken, és el kell postáznia az állandó lakcíme szerinti APEH igazgatóságra, melynek címét szükség esetén megadjuk, fizetés postai utánvéttel


  2. Letölthető PDF file-ba nyomtatva: ez esetben nem papírra nyomtatjuk ki a 1053 APEH nyomtatványt, hanem a nyomtatás egy PDF file-ba történik, amely PDF formátumú file-t e-mail-ben elküldjük Önnek. A PDF file-ok AdobeReader program segítségével olvashatók, nyomtatható ki.


  3. ABEV import file: ABEV-be importálható nyomtatványt készítünk, amelyet e-mail-ben elküldünk Önnek. Az ABEV-be importálva a bevallását tetszés szerint módosíthatja (pl. személyes adatok anonimitása esetén, kinyomtathatja vagy az Interneten keresztül elektronikusan feladhatja postázás helyett az adóhatóság részére. Fizetés: előre átutalással.


Vállalási határidő:

a kész bevallást legkésőbb a sikeres adatfeladástól számított 2. munkanapon postára adjuk

A Szolgáltatás díjazása:

Az adóbevallás elkészítésének díja 2.000 Ft + ÁFA, azaz bruttó 2.500 Ft.

Amennyiben az adóbevallás elkészítése az átlagosnál bonyolultabb (pl. külföldi jövedelem, több munkáltatótól jövedelem, több adókedvezményre jogosultság, stb.), úgy külön díjat számítunk fel, melyről természetesen előre értesítjük.

Az 1%-os nyilatkozat

Szolgáltatásunk közben természetesen lehetőség van az adó 1%-ával kapcsolatos rendelkező nyilatkozatok kitöltésére is.

Amennyiben bármilyen kérdése merülne fel szolgáltatásunkkal kapcsolatban, úgy kérjük ne habozzon további információt kérni tőlünk elérhetőségünk valamelyikén.

Elérhetőségünk:

e-mail: szja@finconex.hu
Fax: 06-1-998-0402
Telefon: 06-30-9522-310
Levelezési cím: Finconex Kft., 1094 Budapest, Liliom u. 52. VI/2. szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítéseszja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése szja 2010 1053 személyi jövedelem jövedelemadó bevallás elkészítése